A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meditáció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meditáció. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 9., péntek

VIPASSANA, AVAGY "ÉN ÉS ÉN MEG AZ ELMÉM"

Na nem kell megijedni a címtől, a tudathasadás hagyományos formája nem ért utol, vagy legalábbis nem jobban, mint eddig. Azonban valóban teljesen más szemszögből ismerkedhettem meg magammal és az elmémmel az alatt a tíz nap alatt, amit egy meditációs kurzuson töltöttem.
Számtalan tanfolyamon és "szeánszon" voltam már, amik arra szolgálnak, hogy jobban megismerd magad, meggyógyítsd magad (és másokat), relaxálj, meditálj, és így tovább. Még annál is több könyvet olvastam arról, hogy hogyan működik az elme, hogyan virgonckodik az ego, mi a valóság és mi az illúzió, mi a semlegesség, az örök bölcsesség és mi a társadalom által belénk nevelt tudás, hagyomány, szocializáció, a maga szépségeivel és nagyon is veszélyes csapdáival. A gondolati csíra mindig is jelen volt, a gyakorlatok egy része  pedig haszontalannak bizonyult, másik része hátborzongatóan valósnak. De hiányzott az a technika, amivel hatékonyan le tudnám csendesíteni az igencsak pajkos elmémet, hogy ne okozzon több galibát a már lassan Dosztojevszkij regénnyé változó életemben. 
Tavaly több darmasiswa ösztöndíjas beutalta magát erre a tíznapos intenzív elmegyógyászatra, amit Vipassana meditációnak hívnak; én úgy tűnik, most értem meg rá. És amikor azt mondom, elmegyógyászat, egy cseppet sem túlzok. Ugyanis a tíz nap célja az, hogy megtisztítsd az elmédet minden rárakódott tisztátalanságtól, fixációtól, és megtedd az első (vagy sokadik) lépéseket megvilágosodásod, azaz valódi szabadságod és boldogságod irányába.

Magáról a technikáról nem szeretnék mélységeiben beszélni, ugyanis nagyon komplex, valamint nem hiszem, hogy ez a tíz nap felhatalmazna rá. De nagy vonalakban mindenképp érdemes említést tenni róla, mielőtt az élménybeszámolós fejezetre ugrok.
A Vipassana meditáció India egyik legősibb meditációs technikája, amit Gotama, a Buddha fedezett fel újra és alkalmazott 2500 évvel ezelőtt. Neki elég jól ment, mert általa megvilágosodott, nekem ez a pont még nem jött el - és nem is integet az ablakban. A technika mentes mindenféle vallási dogmától, még ha vannak is átfedések a később megalakult buddhizmussal; életmódot (Art of Living), és nem intézményesített vallást hirdet. Egy módszer arra, hogy az ember gyökeresen megszabadítsa önmagát szenvedéseitől, melyeket az elmében uralkodó negativitás és diszharmónia generál. Célja az elmében uralkodó béke és harmónia megteremtése, ami a boldog élet kulcsa.
Gazdag irodalom található erről, akit érdekel, bátran olvasson bővebben utána, én nem szeretném befolyásolni a technika megismerését. Aki pedig érdeklődik a tanfolyam iránt, itt talál bővebb információt: http://www.dhamma.org vagy http://www.dhamma.hu.
A kurzuson szerzett élményeimet azonban nagyon szívesen megosztom.


A klateni Dhamma Ház főépülete. Alul az ebédlő, fent a meditációs terem

A külvilág, hiszen ez már a kurzushatáron kívül volt, úgyhogy sokszor csak álltam a határt jelölő kötél mellett és lestem az aranyhalakat akik szabadon ficánkolnak

Az épület felső szintjén aludtunk. Mellettem Vella, az indonéz kurzustársam.

Ennyien maradtunk csak a végére: Vella, én, Paula a tanítónk, és a Bapak a férfiak segítője


Ahogy már említettem, tíznapos tanfolyamon vettem részt, Yogyakartától nem messze, Klaten városában. 
Bevallom, az indulás reggelén eléggé be voltam tojva, ugyanis a maximális öntisztulás érdekében a tanfolyam alatt szerzetesi életet kellett élni. Ez azt jelenti, hogy közel tíz napig nem volt megengedett semmiféle kommunikáció, verbális vagy non-verbális; nincs beszéd, nincs érintés, nincs szemkontaktus, helyette teljes elmélyülés az önmagunkon való munkálkodásban. Meglepő módon ez volt a tíz nap alatt a legkönnyebb feladat. Nekem és legtöbbünknek egy-két nehéz pillanatot leszámítva nem okozott problémát a némasági fogadalom. 
Ezen túl még volt néhány dolog, amiről le kellett mondani, morális tisztaságunk érdekében. Hiszen az erkölcsös életvitel (sīla) teremti meg az alapot a tudat koncentrációjához (samādhi), míg a tudati folyamatok tisztítása a belső valóságba való betekintés bölcsességével (paññā) valósítható meg. Na de hogy érthető legyen, az alábbi szabályokat kellett betartanunk:


  1. Tartózkodás bármilyen élőlény elpusztításától - becsületesen betartottam, a hangyákat és csótányokat szép szóval tessékeltem arrébb a fekhelyem környékéről; azokról a kamikaze hangyákról akiket reggel a matracomba lapulva találtam pedig Isten lássa lelkemet, nem tehetek...
  2. Tartózkodás a lopástól - na ez nem egy új dolog
  3. Tartózkodás mindenfajta szexuális tevékenységtől - igen, csókokat sem volt kitől lopni
  4. Tartózkodás a hazugságtól - nehéz lett volna hazudni kommunikáció híján, de ez sem célom sose; az meg hogy magunknak mit hazudik az elménk, egónk, na az egy bonyodalmas és más kérdés, pont ennek megtisztítása a cél
  5. Tartózkodás mindenfajta egészségre káros anyag fogyasztásától (beleértve a drogokat, cigarettát, alkoholt, gyógyszert, kávét) - hogy ez másoknak mekkora kihívást jelent, azon mindig meglepődök; hála Istennek egyikkel sem élek, max. az alkohollal ha van valami jó bor, pálinka a környéken, de ez Jáván nem fenyeget

A napirend az alábbiak szerint alakult:


  • 04:00               Reggeli ébresztő gong
  • 04:30 - 06:30    Meditáció a szobában vagy a meditációs teremben
  • 06:30 - 08:00    Reggeli és pihenő
  • 08:00 - 09:00    Csoportos meditáció a teremben
  • 09:00 - 11:00    Meditáció a szobában vagy a meditációs teremben
  • 11:00 - 12:00    Ebéd
  • 12:00 - 13:00    Pihenő (szükség esetén konzultáció a tanárral)
  • 13:00 - 14:30    Meditáció a szobában vagy a meditációs teremben
  • 14:30 - 15:30    Csoportos meditáció a teremben
  • 15:30 - 17:00    Meditáció a szobában vagy a meditációs teremben
  • 17:00 - 18:00    Teaszünet (új tanuló révén kaptam gyümit is)
  • 18:00 - 19:00    Csoportos meditáció a teremben
  • 19:00 - 20:15    Előadás 
  • 20:15 - 21:00    Csoportos meditáció a teremben
  • 21:00 - 21:30    Kérdésfeltevések
  • 21:30               Villanyoltás


Eléggé komoly volt ez a napirend, és akárhogy próbáltam, a reggeli meditációk alatt alig-alig tudtam ébren maradni, öt percenként bealudtam és arra ébredtem, hogy saját tengelyem körül forgok, ki tudja melyik bolygók társaságában. De Paula, a gurunk nagyon kedvesen csak annyit mondott, semmi baj, ez a te valóságod, ne harcolj ellene, fogadd el, vizsgáld meg, és amint az elméd lecsendesedik, megszabadulsz ettől az akadálytól.
Na ez az, az én elmém semmi áron nem akart lecsendesedni. Alapjáraton turbó fokozaton működik, de itt a nagy nemes csendben (noble silence) ultra hiper szuper módon elkezdett képzelegni, monologizálni, történeteket gyártani és mesélni, alkotásokat tervezni és vázlatozni, emlékeket felidézni, jövőképeket gyártani. Teljes erejével azon volt, hogy még véletlenül se tudjak a jelenre koncentrálni, azaz magára a meditációra és azokra az érzetekre, amik a testemen, testemben jelentkeztek. De persze a tanár erre is csak annyit mondott, hogy ez teljesen normális, ez az én jelen realitásom, ne harcoljak ellene, ne sokszorozzam meg erejét azzal, hogy reagálok rájuk (milyen igaz!). Csak figyeljem meg, hiszen ez is, mint minden más, felbukkan, majd eltűnik. Igaza van. Attól függetlenül, hogy az elmém nem tud, csak pillanatokra elcsendesedni, valóban látom a változást - és látja az is reakcióim alapján, akik itthon vártak. Az első nap kb. 5 percenként váltottam a testhelyzetemet, mert zsibbadtam, fájtam, és effélék, a tizedik nap végére már végig tudtam ülni mozdulatlanul az egyórás csoportos meditációkat. És valóban, egyre hosszabb pillanatok, percek teltek éberségben, amikor nem zavarta meg valami kósza gondolat a koncentrációmat. Na de mennyit kell még gyakorolni hogy ez hosszútávon hatékony legyen! Hogy napi szinten eltűnjenek a félelmek, aggodalmak, frusztrációk, negativitások, amik újabb negativitást vonzanak be. Hogy semlegesen tudjak szembenézni az élet akár jó akár rossz történéseivel, hiszen azok mindig lesznek, a kérdés csupán az, hogy mi hogyan reagálunk rájuk.
De nagyon mélységes érzés megtapasztalni (!) az elme és a test közötti kapcsolatot. Valóban MINDEN változik. Felbukkan, majd elmúlik. Emberek, élethelyzetek, érzések, gondolatok, semmi sem állandó. Tovaszáll, vagy átalakul, de változik. A testen is gyönyörűen megjelenik ez az érzetek formájában, és mennyivel igazabb önmagunkon megtapasztalni, mint csupán gondolati síkon tudatosítani.
Én pedig elég keményen tapasztaltam mindent. A meditációk folyamán és azon kívül is. A frusztrációk gőzerővel törtek a felszínre, nem tudtam aludni, rémálmaim, látomásaim voltak. Azt hittem, bekattanok, de közben persze tudtam, hogy ennek így kell lennie, a mélyrétegekben dolgoztunk, tehát a felszínre kellett hozni a trutyit. De mint utóbb kiderült, ezzel nem voltam egyedül, azok a társak, akik mozdulatlanul ülték végig az órákat, és példamutató fegyelemmel csináltak végig mindent, szintén tomboltak belül, nem tudtak aludni, tisztultak mentális szinten (is).
Kislétszámú kurzus volt, és mivel a nők és férfiak elkülönítve vannak elszállásolva, csupán négy ember, nőci vett körül napi szinten. Egy régi tanuló volt, akit Fellegjárónak neveztem el magamban. Olyan volt a járása és a mozdulatai, mintha a Holdon járna, ahol nincs gravitáció. Mesteri szintre fejlesztette a nemes csend gyakorlását. Nagyon kemény élettörténet van mögötte, és ez a technika tette őt és életét rendbe. Három másik új tanuló volt mellettem. Egy angol csajszi, aki azt hiszem elég nehezen bírta a tíz napot, hiszen elég zajos volt az ő nemes csendje, durrant, pukkant, pöffent.. nagyon mókás figura, az ő hangeffektjei voltak a szórakozásom a kurzus alatt. Volt egy francia lány is, aki mint egy dáma, gyönyörű tartással, és egy indonéz kislány, aki ijesztően kemény önfegyelemmel csinálta végig a kurzust.
Na meg voltam én. Mint utólag kiderült, én is nemes önfegyelemről tettem tanúbizonyságot. Na én ezt belül cseppet sem így éltem meg. Maga a némaság, és a hasonló fogadalmak nem jelentettek problémát, de az említett cseppet sem csendes elme, a rémálmok annál inkább. A rémálmok aztán lassan elmúltak, de a monológok maradtak. Nem is hiszem, hogy tíz nap elég lenne elcsendesíteni őket. Valójában napi kétszer kellene egy-egy órát meditálni az optimális eredmény elérése kedvéért, de egyelőre nekem ez nem történik meg rendszerességgel. Viszont abban biztos vagyok, hogy nem ez volt az utolsó kurzusom, szeretnék még tíz napot vagy néhányat meditálni, vagy szolgálni a tanfolyamokon. Ez valóban csak egy első lépés volt, hosszú az út a teljes tisztulásig, de valójában ugye nem is a cél, hanem maga az út számít... sok kis szabadulás vezet majd el a (kurt cobain-mentes) nirvánáig - ki tudja milyen testben és dimenzióban...








2011. december 2., péntek

HELLO MR.!

Ok, Prawirotaman, ok?

Ezeket a mondatokat napjában úgy 476-szor hallottuk...
No meg azt is, hogy „bule,” ami annyit tesz, fehér bőrű. És ha fehér bőrű vagy, ugyan hova máshova mennél: a Prawirotamanra! Ha emlékeztek, ez a turistautca.
Mi azonban lassan, de biztosan, kiköltöztünk a turistautcából.


SEWON ASRI

Nem ment ez sem könnyen.
Ugyan az egyetem, illetve a minisztérium elszállásolt minket egy hotelban, az nyilván csak az első napokra szólt. Utána mindenkinek magának kellett megoldania, hol éli le az elkövetkező fél, vagy egy évet. Mi a közös ház mellett tettük le a voksunkat. De házat találni úgy, hogy az ISI (Institute Seni Indonesia) az ország legjelentősebb művészeti egyeteme, ergo Indonézia legkülönbözőbb részeiről jönnek ide tanulni, akik nyilván ugyanúgy albérletbe kerülnek, és úgy, hogy a tanév már majd egy hónapja elkezdődött mire mi Yogyába  értünk... nos, ilyen feltételek mellett házat találni nem könnyű. De nem is lehetetlen. Ha van egy Lacid, Tutid és egy Pintád!
Innen is millió köszönet! Laci szintén darmasiswa-s volt annak idején, és teljesen érthető okokból itt ragadt egy kis, azaz inkább sok időre. Tuti a felesége, akivel már Magyarországon élnek, elmondhatatlanul gyönyörű gyermekeikkel. Pinta pedig a barátjuk, aki kérésükre segített nekünk sok mindenben, így a házkeresésben is, és aki azóta az egyik legjobb barátom lett.
Pintával  körbejártuk az ISI környékét kocsival, motorral és minden földi jóval (na jó, valójában csak kocsival és motorral), de valahogy nem találtuk az igazit. Alig volt már kiadó ház, amiket pedig ki akartak adni, nos, valami bibit mindig találtunk. Aztán egyszer csak a nap végén, végső segélykiáltásként ellátogattunk Pinta egy barátjához, Komethez. Komet az az ember, aki szerintem mindenhez ért, mivel azóta is a legkülönfélébb szituációkban láttam. Ha elromlik valami, ha ereszt a tető, ha festeni kell, ha tehenet kell levágni (erről majd később, jaj..), ha piacon akarsz árulni, és sorolhatnám, de ami számunkra fontos: ha házat keresel. Elnavigált bennünket egy Puri Sewon Asri  nevű kis kampungba, ahol rendezett pinduri utcák és imádnivaló házak vannak, tele rengeteg növénnyel, színekkel és illatokkal. Aztán megpillantottunk egy házat, ami messziről kiemelkedett a többi közül – nem volt nehéz, hiszen talán az egyetlen kétszintes ház itt, ami a legkülönfélébb színekben pompázik. Belül gyönyörű domborművek, megfelelő számú szobák és fürdőszobák – meg angol illemhely is. És  gyönyörű terek! Itt dobbant meg először a szívem: igen, itt nagyon is tudnék élni!
Hála Istennek, ezt így gondolta Alida és Josef, Adél és Zoli is. Mátyás útja északra vezetett, így maradtunk öten a házban. Egészen addig, amíg be nem költözött két magyar mókamester a maradék szobába. Imi és Peti szinten festészetet tanulnak az ISI-n, ebben a félévben egy csereprogramnak  köszönhetően. Tényleg hihetetlen mókamesterek, azt hiszem nagy szerencse nekünk és a hasizmunknak, hogy együtt élünk.
A ház az egyetemhez közel van, körülbelül 10 perc séta a rizsföldek mellett. Mindenki motorral jár, de én imádok sétálni, mert nem tudok betelni a látvánnyal, ami elém tárul. Kedvencem amikor előbukkan a végeláthatatlan zöld rizsföldek között egy piros házikó. Csak egy pici pont a nagy zöldségben, de a legjobb helyen és a legjobb arányban. Arról a házról Pali bácsi szokott eszembe jutni... olyan Pali bácsisan piroslik a képzeletbeli vásznon... Az is gyönyörű, amikor felbukkan egy-egy dolgos arc és kar a tájban. Órákig hajladoznak a rizsszálak között, mérhetetlen alázattal és szorgalommal. Mint maga a rizs, ami eleinte büszkén és egyenesen áll a földbe ültetve, és mély meghajlással jelzi, ha megérett az „aratásra.” Ez az indonéz ember sajátja: alázatos tartás, amiről példát vehetünk.
Na és az örök mosoly! Indonézia a lélekből nevetés országa.
De ugyan ki is tudna nem mosolyogni, ha ilyen helyen él?


ISI - Institut Seni Indonesia, azaz Indonéz Művészeti Egyetem

Eredetileg festészetet, batikot és wayang kulitot  jöttem ide tanulni. Na persze ez sem megy olyan egyértelműen azért. Már december van, de még mindig kaotikus az órarendem. Az órák nem akkor, nem ott, és nem azzal vannak, ahogy az órarendben szerepelnek, de ha elég szemfüles az ember, megtalálja a „mit hol mikor és kivel”-t. Nekem is egyre jobban megy.
Teljesen más a rendszer mint otthon. Seni lukis lanjut nevű órámon nincs megszabva a festmény témája, pusztán a minimum méret, és mindenki órán kívül, a műtermében vagy otthon dolgozik, az elkészült munkát pedig az órán bemutatja. Elmondja a koncepcióját, és közösen megvitatják a képet a mesterekkel és a hallgatókkal. Amiből én elég sokszor semmit sem értek, mivel minden bahasa, azaz indonéz nyelven folyik, amit én nem beszélek olyan szinten, hogy magasröptű művészeti elmélkedésekbe bonyolódjak... de az már nagyon jól megy, hogy „bagus,” azaz jó. Ezt jó hallani.
A hallgatók a legkülönfélébb stílusban alkotnak, bár azt vettem észre, hogy elég erős itt a grafikai vonal, ami a festményeken is érződik.
Nem csoda, hiszen itt a batik. Batik órára is járok, de valójában a tanárral még egyszer sem sikerült találkoznom, mivel egy időben van a festő órával és óra előtt ill. után jutok be a műhelybe, amikor a tanár még vagy már nincs. Ez elég sok fejtörést okoz egyébként, mivel sokat szeretnék tanulni, de amik érdekelnek, sajnos mind egy időben vannak. Még nem jöttem rá a megoldásra.
Ezen kívül faművességgel is kacérkodom, ami annyit jelent, hogy faékszereket fogok készíteni. A kivitelezés van még hátra, a terveimet elfogadták.
Következő félévben pedig lesz wayang kulit órám is, azaz bőrből készítünk majd árnyjátékokhoz bábokat.
Indonézia kultúrája hihetetlenül színes, és sokszor olyan érzésem van, hogy az idő csak repül én pedig még nem láttam eleget... írom a listát, hogy hova érdemes menni, és igyekszem minél több helyre eljutni, minél több élményt gyűjteni, ami nem nehéz, hiszen mindig történik valami. Alvásra nincs idő.


A HÉTKÖZNAPOK

Egy átlagos nap... nem, itt azt hiszem nincsen átlagos nap.
De valami rutin azért mégis akad.
Eleinte hatkor keltünk a kis muzulmán dalospacsirtával, mivel a kampungban is van mecset és reggeli ima. Bevallom, nagyon bosszantó volt, de ma már fel sem ébredek. Pedig gondolom nem törölték el azóta... Egyébként varázslatos! Persze nem feltétlen hajnalban.
Az órák délelőtt vannak – ha vannak, mert hetente legalább kétszer járok úgy, hogy elmaradnak. Dél körül vége van, és lehet menni enni. Az ételek, nos igen. Rizs reggel, rizs délben, rizs este. Számtalan variációban. A csípős fűszerezés miatt az első hetek eléggé megviselték a szervezetemet, de most már ehhez is egész jól hozzászoktam. Mindenesetre igyekszem minél kevésbé csípős ételeket enni. Kedvencem a panírozott zöldség, különböző zöldségtekercsek, halak, oh a „cumi” azaz a tintahal, kis rákocskák, és a gyümölcslevek. Eleinte a mango volt a nyerő, de aztán egy helyen találtam banánt is, most pedig a guava a tanácsos a monszun miatt, mivel sok benne a C-vitamin.
Ez nagyon tetszik egyébként, hogy az indonézek pontosan tudják, mikor mire van szüksége a szervezetüknek. Azt hiszem, ők nem ragadtak le az anyagban, hanem megőriztek valamit az ősi tudásból. Persze, nem szabad túlzásokba esni.


A GURU

Ez volt az egyik reményem, mikor ide készültem: közelebb kerülni az ősi szellemhez.
Es mit ad Isten? Az első héten elkerültem egy guruhoz. Ezt szintén Pintának  köszönhetem, hiszen ő kejawen, azaz az ősi javai vallás követője, és hetente jár a gurujához a kejawen  rituálé végett, na és persze tanulni és fejlődni.
Első látásra elég ijesztőnek tűnik maga a rituálé, de amint megérti az ember a filozófiáját, cseppet sem az. Én még csak alig ismerem, ezért nem is bonyolódok még bele, csak egy átfogó képet próbálok nyújtani.
A rituálé meditációval kezdődik. Mint sok vezetett meditáció, ez is a testrészek energetizálásával indít, a lábujjaktól a fejtetőig. Adott szisztéma szerint közösen mozognak, és irányítják az energiát a testükön keresztül. Nekem a kundalíni jutott róla eszembe, és valóban sok közös elem található. A meditációba én is bekapcsolódtam, és már első alkalommal intenzív élményben volt részem. Mindegyik alkalommal erős  energiát érzékeltem, aminek ragyogó fehér színe volt. Ez megnyugtatott, mivel azért eleinte volt bennem egy egészséges távolságtartás, hiszen nagyon sok "ál-guruval" találkoztam már, így óvatosan járok ebben a világban. De itt pozitív energiát éreztem. Bónuszként kaptam egy fehér lótuszt is látomás formájában, ami, mint utóbb a guru mondta, a személyiségem egy része, és a türelmet szimbolizálja. Türelem. Már megint... hát jó.
A meditáció után a tanítványok a megtisztulás egy különös formáját gyakorolják. Izzó vasat érintenek a nyelvükhöz. Ezt csak a beavatottak csinálhatják, ami annyit jelent, hogy a guru egy előzetes gyakorlattal csakratisztítást  végez, hogy az izzó vas ne tehessen kárt az emberben. Olyan talán, mint a parázson járás. Serceg a nyelv a forró vastól, és mégsem marad semmi nyoma... ez még most is érthetetlen számomra. De az a kategória, amit nem érteni, hanem érezni kell. Természetesen megfogalmazódott bennem a kérdés, erre miért van szükség. Miért nem elég a meditáció által energetizálni, harmonizálni a testet és a szellemet? Talán azért van ez, hogy az ember megtanulja kontrollálni az anyagot a szellem által? De miért nem elég ez gondolati síkon? A válasz igy hangzott: az ember gondolatban megtisztíthat sok mindent, de mégis tettei és szavai azok, amik számítanak. Szavaiddal hatsz a másikra, és a szavaiddal meg is bánthatsz másokat. (Szerintem már a gondolattal is.) Ezért van szükség a tűz erejére, energiájára és minőségére, hogy megtisztítsa nyelvedet minden negatívumtól. Ami pedig még meglepőbb, hogy a guru képes kiolvasni az izzó vasból, hogy milyen történések állnak mögötted, kivel milyen konfliktusaid akadhattak az elmúlt időben. Egyszerre félelmetes és fantasztikus.
Ezután a vasat virágokkal teli vízbe mártják. Természetesen ennek is megvan a jelentése, és a koreográfiája. Majd ezt a vizet megisszák, és testüket, arcukat is átmossak vele. Talán ennek a víznek köszönhető, hogy itt mindenki bőre hihetetlenül bársonyos, és mindenki kortalan?
Majd hosszasan csendben ülnek egymás mellett, olykor a guru mesél valamit a tanítványoknak, majd újra csendben ülnek és csak léteznek. Szeretem ezt a csendet. Amikor nincs szükség szavakra, amikor csak létezel. Nem a felszínen, hanem a mélyben, nincs felszínes csacsogás hanem sokatmondó hallgatás. Sokatmondó elmélkedéssel fűszerezve. Azt hiszem, sokat fogok meg itt tanulni és tapasztalni...