KARNEVÁL

Karneváááál!!!!

Na nem a rioi féle fajta, hanem igazi indonéz. 

Nani, a kampungban élő egyik barátnőnk tanácsára mi is részt vettünk a helyi karneválon, hogy jobban megismerjenek és befogadjanak az igencsak konzervatív de annál kedvesebb itt élő helyi emberek. Kis helyi eseménynek volt beharangozva, de hirtelen 48 kampung (azaz falu) csatlakozott a fesztiválhoz. Olllééé! 

Előre sejtettem, hogy nem lesz semmi, és hogy mekkora felhajtás lesz a bulék, azaz körülöttünk. De a történések az elképzeléseimet is felülmúlták.

Először is megkaptuk a kosztümünket. Sooji, az imádnivaló ausztrál lakótársam jól járt, ő indiánnak öltözött be, a lábára pedig csörgőket szereltek, hogy a felvonulás alatt mikor táncol, senki ne veszítse "fül elől". Leenu, az új észt lakótársam, és én a yogyakartai szultáni palota őreinek egyenruháját viseltük. Sooji fantasztikusan nézett ki, és mivel koreai gyökerei vannak, olyan volt, mintha egy aboroginált ábrázoló múzeumi fotóból lépett volna elő. Leenu és én ezzel szemben mintha a Gyűrűk ura castingjáról érkeztünk volna; mi voltunk a hobbitok. A barátok cuki, én meg vicces jelzővel illettem az ábrázatomat. Készült rólunk hivatalos fotó, amit majd valahogy megszerzek és felteszem ide, hogy mindenki jót nevessen. Na és persze készültek nem hivatalos fotók is, mert minden kampungbeli néni vagy tinifiú a fehéremberrel akart fotózkodni.

 

  

  Fotók: Sooji

Délután kettő óra fele indult a menet, megkaptuk a nagy botunkat, aminek nem tudom a becsületes nevét, de azzal suhintanék a szultáni palotába illetéktelenül behatoló suhancokra. (Vagy munkaköri leírásomnak megfelelően a szultán lányainak Rómeóira, akiket egyébként én személy szerint valami fondorlattal csak azért is beengednék. No igen, nem vagyok valami jó munkaerő ezek szerint.) Amint felvettük a pozíciót, elkezdett szakadni az eső, úgyhogy mindenki futott a lehetséges fedett helyek alá, és egészen addig az öt percig ott heringeskedtünk, amíg a dandártábornokunk - ha lehet annak nevezni - vissza nem parancsolt minket alakulatba. És természetesen az esőbe. Egye fene, uccu neki.

Elkezdtünk menetelni: elöl a vezér, mögötte a zenész hobbitok, aztán pedig mi, a botos hobbitok két oszlopban. Eleinte igyekeztem tényleg menetelni, és ritmusra, egyszerre lépni, de valahogy az amúgy szabályszerető nénik a menetelést inkább free style-ban bonyolították le. Annyira free volt, hogy semmi rendszert nem találtam benne, így hát én is csak mentem az orrom és az ázott társaim után. Az eső azonban nem riasztotta el a ceremónia szerető indonéz emberkéket, kitartóan ácsorogtak az esernyőjükkel az út szélén nagy tömegekben, integetve, mosolyogva, na és persze bekiabálva. Mert természetesen jöttek a "bule" és "londo" megszólítások szép számmal, amint felfedezték a kakukktojás hobbitokat a hadjáratban. Cserébe mosolyt kaptak.

A második kilométer után már közeledtünk az utcánkhoz kanyarodó úthoz, és mivel már délután négy óra volt, én meg elfelejtettem a reggeli vászonkészítés és -alapozás miatt reggelizni, alig vártam hogy visszaérjünk és lakmározhassak. Nem is beszélve arról, hogy elfáradtam a menetelésben és a bot tartásában. Már ott voltunk a kereszteződésben, jobbra az utcánk, na erre a vezér elvezényelt minket balra, hogy visszameneteljünk a kiindulópont magasságába, a bantuli nagy piacra. Mondanom sem kell, hogy a gyomrom és a karizmom ennek nagyon örült. De kárpótoltak a Jalan Bantulon, azaz az odavezető forgalmas úton történt események. A legviccesebb az volt, amikor belassított mellettem a busz, és kihajolt egy olyan hatvan körüli cuki bácsi hogy kifaggasson az életemről, és megtudakolja, hova megyek. Ja, csak éppen munkába a többi hobbit társammal. 

Négy kilométer karnevál-fitnesz után elérkeztünk a végállomáshoz, a bantuli nagy piachoz. Rengeteg ember várt ránk, akik szintén csak úgy kapkodták a fejüket amikor meglátták, hogy fehérember van a bolyban. Szerencsénkre vagy szerencsétlenségünkre, észrevette a mikrofonos bácsi is, aki aztán jól meginterjúztatott minket ország-világ előtt. Azóta minden kampungbeli néni bácsi és kisgyerek széles szájjal vigyorog, ha meglát minket. Így lett belőlünk hobbit sztár.